írásblog

V.

Tavasz volt, a Virágok Ideje után két héttel. A Fámák kertjei pompáztak, apró lilaságok sikoltoztak ki nagy vidáman a csendesen naprabólogató sárgaságok közepéből, piros kardocskák döfölték át itt-ott a szerény apróságokból összeszőtt kék terítőket. A Fámák kifényesítették a szekrényeikben télen csendesen pihenő ezer évnyi tudásukat és unalmukat. Naphosszat kiszórtak, kigyomláltak, elgereblyéztek, lecsippentettek, megöntöztek és megrovarirtottak, hogy délután már csak ülhessenek a tornácokon, hideg italok mellett, élvezve a színek orgiáját, miközben kellemes jazz szól a rádiókból. És persze a tornácon rendezetten állnak a szolgák: a gereblye, a kanna, a permetező.

Ez a Fámák félgömbje.

A Dulimanók ilyenkor már régóta kint élnek a dombokon. Olyan melegek az esték, hogy egyiküknek sincs kedvük a barlangokban aludni. Ott télen jó, amikor párás meleg van. Tavasztól kölcsön adják a helyüket a furcsa lényeknek, akik nem szeretik a napot, viszont imádják a nyirkos hűvösséget. A Fámák tudják, hogy Gombáknak kell őket nevezni. És nekik vannak "receptjeik" is. A recept annyit tesz: használd ki, öld meg, alakítsd át és élvezd az ellenállásra képtelen apró lényeket. Aztán dicsekedj el a másik Fámának, ebéd után, jóllakottan, hogy "Ezt még a nagymamámtól tanultam. Finom, ugye?!". és a Fáma a Fámának sohasem mond ellent, természetesen. Lelkesen és jóllakottan böfög meg bólogat inkább. A Dulimanókat ez nem érdekli. Ők kint vannak a szabadban, és teszik a dolgukat. Nincsen se gereblyéjük, se kannájuk, se kertjük. Azt sem tudják, mi ez az egész felhajtás a kertészkedés körül. Hiszen a legegyszerűbb módszer a legjobb: szeretni és hagyni kell a Kis Virágokat. Amikor a Remények elrepülnek a vidék felett, a nevetésük betölti a levegőt. A Fámák befogják a fülüket és fintorognak ilyenkor. Régebben még előfordult, hogy némelyikük puskával vagy parittyával célzott a Reményekre. Aztán megtanulták, hogy a Remény áttetsző testén túlrepül a golyó és a kő. És leginkább egy másik Fáma fején koppan, lefelé estében. Azóta csak fintorognak. A fülüket azért befogják, hiszen nem szeretik hallgatni a Remények gúnyos nevetését. Ők rengeteget dolgoznak a kertekben, a Dulimanók meg nem csinálnak semmit, és az ostoba Remények mégis azt rikoltozzák, milyen szép a táj a sok Kis Virággal - csak éppen azok a Kertek csúfítják el a képet. Gereblyéstül és jazz-zenéstül... A dulimanók meg - mint tudjuk jól - süketek, így sokszor észre sem veszik a felettük repkedő Reményeket. Csak fekszenek a Kis Virágok mellett, és mosolyognak. Álmukban kicsorduló nyálukkal öntözik a virágok tövét.

Ez a Dulimanók félgömbje.

Fentről nézve, ahol a Remények repkednek, így kerek a Világ.