HTML

írásblog

Írások - mindenféléről, ami a szerzőt valaha is foglalkoztatta. Részben szép- más részben ronda-irodalom, szubjektív naplótöredékek, eszmefuttatások és gondolatkísérletek váltakoznak véleménynyilvánításokkal és megjelent vagy megjelentetésre kész, befejezett írásokkal.

Friss topikok

  • anyacska7: Na ez tetszett. Az írás olyan ....szívvel írt. Tetszett.:) (2013.07.20. 18:47) Amolyan portréféleség
  • anyacska7: hihi, ez jó:)Lehet, hogy én is el kéne kezdjem borotválni? Azt a keveset ishihihi (2013.07.20. 18:33) Naplótöredék
  • anyacska7: szívfájitóan keserű. Egyszerre szép és mégse.Ez nem szépség. Ez valami megfoghatatlan. Sz (2013.07.20. 18:29) Szerelmeim

Kilencedik duma

"Öcsém, ez mind semmi volt, ahhoz képest, ami a Szigeten történt!" - mondta Odú. Fejét csóválva meg-megpiszkálta a benzineshordóban lángoló tüzet egy törött baseball-ütővel. A többi vagány csendben figyelte, várva a folytatást. Tudták, hogy Odú hajlamos néha színezni a történeteket, de az is biztos volt, hogy közülük senki még csak a közelében sem járt annyi - halálos veszélyeket rejtő, de az adrenalint az egekbe pumpáló - kalandnak, mint ő. Pedig nem kisstílű csibész volt egyikük sem: olyanok a lábukat se' tehették be az Olimpia-presszóba. Pláne nem péntek esténként, amikor Odú és a haverjai szoktak ott összejönni. Télen a hátsó boxban ültek, de tavasztól őszig inkább a konyha mögötti kis udvaron dumáltak, mert onnan jól lehetett hesszelni a zsernyákokat. Menekülni pedig mindegyiküknek és minden pillanatban bőven volt oka.

Az elmúlt két hónapban legtöbbször Odú vitte a szót. Előtte nem látták majd' egy hónapig, hát volt mit mesélnie. Legelőször is persze az Akciót, ami után a tervezett zsákmány sokszorosával vághattak neki a haza vezető útnak. Aztán a lövöldözés a görög rendőrökkel, a vihar, amiben eltévedtek a lopott halászhajóval, az anarchista drogosok szigete, ahol a haverok fele majdnem örökre ott ragadt, a kisebb-nagyobb csetepaték a vámosokkal, parti őrséggel, vad albán és görög hegyi pásztorokkal. És hol volt még a találkozás a nyugdíjas kurvával, aki Odút szemelte ki élete párjának, vagy éppen amikor egyfelől a parti őrség cirkálója, másik oldalról meg a sziklák zárták el a menekülésük útját. Amit eddig mesélt, az is hihetetlennek tűnt néha, de a Szigeten történt őrület mindent felülmúlt.

Amikor éjjel megfeneklett a kis csempészhajó a sötét homokpadon, nem tudhatták, hová dobta őket a sors. Lehettek éppúgy egy lakatlan szigeten, néhány kilométerre a szabadságot jelentő nemzetközi vizektől, mint a vízi rendőrségnek a partok mentén ezer számra elhelyezkedő kikötőinek egyikében. Reggel látták meg, hogy a szerencse (azaz ahogy akkor még nem tudták: a balszerencse) egy félig lakatlan szigetre sodorta őket. A füves-köves domboldalon csak egy épületet láttak, egy óriási istálló-szerű valamit. Ember sehol, ahogy persze élelem és ivóvíz sem, már második napja. Alig néhányan maradtak a vagányok közül - amit persze nem mindenki bánt, hiszen ahogy fogyatkoztak, úgy nőtt az egy főre jutó szajré mennyisége.

Ahogy a hajnali fény engedte, azonnal elindultak az épület felé. Ahol épület van, ott víznek és ennivalónak is kell lennie, mondta Odú, a többiek pedig egyetértően bólogattak, pisztolyaikat lóbálták és hangosan tervezgették, hogyan fogják megszerezni az "ellátmányt" ezektől a bunkó kecskepásztoroktól. Nem is sejthették, hogy az akol-szerű építményben az Interpol által tíz éve hiába keresett Kiklo lakik, a Balkán és környéke legvéresebb kezű gyilkosa és rablója. Aki, hogy életét mentse az utolsó, balul sikerült akciója után (amiben életét megmentette ugyan, de fél szemét elveszítette), minden vagyonával erre a szigetre menekült, távol a civilizációtól, rendőrségtől, emberektől. És amennyire lehet, távol a jóslattól, amivel húsz-egynehány éve egy cigány tenyérjósnő kínálta meg a thesszaloniki lebujban a babonás gyilkost: egyszer majd jön egy idegen, és megvakítja, vagyonát elrabolja és választást kényszerít rá: vagy hosszú, kínos szenvedés és halál, vagy a holtig tartó börtön. Az idegen nevét is megmondta ugyan az asszony, de az Kükló számára érthetetlen és kimondhatatlan volt, mint egy külföldi nyelvtörő versike. Azonnal el is felejtette, csak rémálmaiban jött elő, amikor a sötétben egy hang, nagy röhögések közepette üvöltötte a fülébe. Izzadva és rángatózva ébredt ilyenkor mindig.

Az akolba érve először csak több száz birkát találtak. Odú vette észre a rejtekajtót, amelyen egy földalatti luxus-bunkerbe juthattak. Az ajtó ugyan bezárult mögöttük, de ezt akkor nem érezték akkora tragédiának: lekötötte őket a halmokban álló élelem, a márkás italok, a hatalmas fürdőszoba és egy kisebb szobában csak úgy szabadon, a polcokon felhalmozott arany, szabad forgalmazású német és francia államkötvények, euró és dollár, kötegekben. A srácok azonnal összepakoltak, és már indultak volna vissza, keresni a kijutás lehetőségét. Csak Odú gondolta úgy, hogy jobb volna bevárni a tulajt. Hiszen nyilvánvaló, hogy ő maga is gengszter-féle, hozzájuk hasonló, és talán a kifosztása helyett célszerűbb lenne jóban lenni vele, hátha segíthetne hazajutni. De ami Kükló hazatérése után történt, az számára és mindegyikük számára felért a legvadabb rémálommal. Az óriás termetű gyilkos nyilván tett óvintézkedéseket, és már érkezéskor tudhatta, hogy valakik felfedezték a rejtekhelyét. Mire Odúék feleszméltek, az egész föld alatti helyet valamiféle fehér gáz töltötte be. Kiáltozás, köhögés és rohangálás... aztán hosszú, sötét csend. Ébredéskor Odú egy örökre kitörölhetetlen, szörnyű képet látott maga előtt, mintha csak valami harmadosztályú horrorfilmben szerepelne: mindannyian megbilincselve fekszenek a legnagyobb szobában, és egyik társukat a szemük láttára vallatja a félszemű. A vallatás módszere pedig nyilvánvalóvá tette Odúnak, hogy ez az ember (ha még embernek lehetett nevezni az ilyet) nemcsak kegyetlen és kőkemény gyilkos, de egyben kannibál szociopata szörnyeteg is.

Odú itt tartott éppen, a többiek csendben nézték. Senki nem szólt, mert mit lehetne mondani erre. Visszajött, hát nyilván túlélte valahogy, és talán el is mondja mindjárt. Most csak arra tudtak gondolni, milyen lehetett ott bezárva lenni, egy dühöngő őrülttel, várva a kínzásokat, a halált és a két személyes vacsorát, ahol csak egy főre terítenek. Odú abbahagyta a tűz piszkálását, felemelte a fejét, és folytatta. Tulajdonképpen semmi rendkívüli nem történt: csak kihasználta, hogy a társaságból egyedül ő beszélt görögül. Üzletet ajánlott Küklónak, ha megszabadítja a kötelektől és beszélget vele. Küklo belement az alkuba, hiszen bármennyire is őrült volt, tudta: neki az információ az életét jelenti. Nem tudhatta, vannak-e ezeknek a különös nyelvet beszélő figuráknak társai, esetleg keresik-e őket. Lehettek volna rendőrök is, az Interpol-tól, vagy a CIA-tól. Bár nem úgy festettek: inkább bűnöző kollégának látszottak - de akkor meg éppenséggel a zsaruk is itt lehetnek a nyomukban, veszélyes közelségben hozzá. Odú ezt mind tudta jól, így hát lassan és apró adagokban elmondott ugyan mindent, de arra azért vigyázott, hogy az őrült ne érezze biztonságban magát, és érdeke legyen életben hagyni legalább őt, legalább még néhány óráig.

A többi már rutinmunka volt. Odú italt kért, mire a félszemű is ivott vele. Nyilván meg volt róla győződve, hogy jól bírja a piát. De bírhatta akárhogy: azt senki nem vitatta sem az Olimpiában, sem egész Pesten, hogy Odüráti Tivadarnál senki nem tud többet inni a világon! Odú még csak enyhén kábult volt, amikor Kükló már elvesztette az eszméletét, és mint egy sok mázsás, fellökött szalmabála dőlt végig a bunker padlóján. Odú figyelt és információkat gyűjtött beszélgetés közben. Már tudta, hogy a kijáratot a gengszter egyetlen szemének íriszmintája működteti. Három megmaradt társával odacipelték a félszeműt a szenzorhoz, és ajtót nyitottak. A társak kihordták, ami mozdítható volt, aztán Odú is kilépett. A többiek a darabokra vágást, vagy a kivéreztetést javasolták bosszúnak társaikért, de Odú leintette őket. "Kitoljuk a szemét, aztán visszalökjük a bunkerbe. Ott fog megdögleni - vagy feladja magát rádión a rendőrségnek!" Ez aztán persze még jobban tetszett a fiúknak, röhögve és káromkodva estek neki a magatehetetlen fickónak. Amikor az a fájdalom okozta sokk miatt magához tért, Odú nem állhatta meg, hogy hangosan és görögül a fülébe ordítson. "Ha majd kérdezik a zsernyákok, ki volt az, mondd meg bátran: Odüráti Tivadar készített ki!"

Azután a megdermedt Küklót belökték az ajtón és visszaindultak a partra, a hajóhoz. Annyit még hallottak a szellőzőnyíláson keresztül, hogy bent a férfi őrjöngve üvölt, egyfolytában ugyanazt ismételgetve.
- Mit ugat a vén szemétláda? - fordult Odúhoz Szilva, a csapat bombaszakértője.
- Engem ünnepel a maga módján. - röhögött föl Odú - Azt nem tudom, mit akar jelenteni, de szó szerint ezt üvölti "A jóslat! A sötét! Odirátti Vadar!"
- Az anyja picsáját - mondta erre Szilva, és egy hatalmasat köpött hátrafelé.

2009 november

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://smints.blog.hu/api/trackback/id/tr655566763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.