HTML

írásblog

Írások - mindenféléről, ami a szerzőt valaha is foglalkoztatta. Részben szép- más részben ronda-irodalom, szubjektív naplótöredékek, eszmefuttatások és gondolatkísérletek váltakoznak véleménynyilvánításokkal és megjelent vagy megjelentetésre kész, befejezett írásokkal.

Friss topikok

  • anyacska7: Na ez tetszett. Az írás olyan ....szívvel írt. Tetszett.:) (2013.07.20. 18:47) Amolyan portréféleség
  • anyacska7: hihi, ez jó:)Lehet, hogy én is el kéne kezdjem borotválni? Azt a keveset ishihihi (2013.07.20. 18:33) Naplótöredék
  • anyacska7: szívfájitóan keserű. Egyszerre szép és mégse.Ez nem szépség. Ez valami megfoghatatlan. Sz (2013.07.20. 18:29) Szerelmeim

a fájdalom haszna

 

Nem azért írom ezt, mert ne ismerném a verset, minden fájdalom leghitelesebb megfogalmazását. Bunkó vagyok néha, és valóban, sokszor "a kultúra úgy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben". De soha nem is kelnék versenyre a mondattal: "énnékem pénzt hoz fájdalmas énekem, s hozzá szegődik a gyalázat!".

Egészen nyugodtan mondom, már-már fásultan: nagyon is ismerem a fájdalom egy fajtáját. Az enyémet, a saját-bennem növőt, legyen színes virág, nyugtató-zöld fű vagy csak haszontalan gaz. Nem kell mondanod, tudom: ez a fájdalom semmi Másokéhoz, a Nagy, Egyetemes Fájdalmakhoz képest. Ahogyan örömöm, boldogságom is mérhetetlenül kicsi a világ öröméhez képest - mégis, mennyiszer csordul túl az elfogadható, bennem megtartható szinteken ez is, az is! És akkor is, mindig is: csak az enyém. Én nem akarom ezt szégyelleni, nem akarok olyan világban élni, ahol pária volnék az érzéseimmel, fájdalmaimmal, örömeimmel. Pária - aki az utcán mossa néha véres, néha könnyes, néha ondófoltos szennyesét.

Nem versenyzek a fájdalmammal, sem az örömömmel. Csak annyi a szerény kérésem, hogy megkapjam az engedélyt: fájhasson az ének, hozhasson pénzt, elismerést. Díjat, a legnagyobbat és igazit akár - vagy csak egy meghívást a szomorú füsttel teli talponálló kopott pultja mellé, egy fröccsre. Mindegy.

Hiszen az öröm is ugyanígy tör ki belőlem, megállíthatatlanul, ha eljött és ha eljön az ideje. Engedd hát, hogy a magam módján könnyezzek a voltjaink miatt. Hogy ne csukott szemmel kelljen megfürdetnem arcomat a bánat sötét kútjában. Hogy belenézhessek bármikor a rég-volt-magam arcába.

Mert elengedni nem könnyű, sőt, bizonyosan tudom már, nehezebb, mint megtalálni. És sohasem találhatnék újra, ha a kezeim még tele volnának a tegnap szavaival, képeivel, illataival. A leíratlan fájdalom gombócaival, torkomban, bordáim alatt, gyomromban.

Hazugság volna a Bölcs Remete minden tanítása, példabeszéde és meséje a boldogságról és a szeretetről, és főleg a keresésről, az útról, ha közben cellája magányában epét hányna éjszakánként, őrületig a múlton és az időn rágódva.

Tiszta reggelek kellenek, csípősek, de köd nélküliek. Mint a mostani őszi hajnalok. Ha van bennük fájdalom, hát legyen az rendezett, megélt és megírt fájdalom! Kezelhető kór, olyan, amit felismer az ember a tükörbe nézve, és amit ki tud mosni a szeméből, az álommal együtt.

Azt mondod, ez "nehéz"? Én azt mondom: szinte lehetetlen! De ha sikerül, szabadok leszünk, újra. Talán örökre.

Én tehát írok - Te pedig beszélj. Vagy táncolj. Vagy tégy, amit Te tudsz tenni saját fájdalmaddal. Aztán mehetünk tovább, könnyebben, mint tegnap.

Érted? Ez a fájdalom haszna.

2009 novembe R.

és ismét, szórul-szóra ugyanúgy

2017 szeptemb E. r

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://smints.blog.hu/api/trackback/id/tr365185676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2013.04.06. 10:04:42

"Elengedni ... nehezebb, mint megtalálni."
Életemben először küzdök igazán az elengedéssel. A megtalálást inkább hagyjuk is.
(Bocs, csak hangosan gondolkodom.)