HTML

írásblog

Írások - mindenféléről, ami a szerzőt valaha is foglalkoztatta. Részben szép- más részben ronda-irodalom, szubjektív naplótöredékek, eszmefuttatások és gondolatkísérletek váltakoznak véleménynyilvánításokkal és megjelent vagy megjelentetésre kész, befejezett írásokkal.

Friss topikok

  • anyacska7: Na ez tetszett. Az írás olyan ....szívvel írt. Tetszett.:) (2013.07.20. 18:47) Amolyan portréféleség
  • anyacska7: hihi, ez jó:)Lehet, hogy én is el kéne kezdjem borotválni? Azt a keveset ishihihi (2013.07.20. 18:33) Naplótöredék
  • anyacska7: szívfájitóan keserű. Egyszerre szép és mégse.Ez nem szépség. Ez valami megfoghatatlan. Sz (2013.07.20. 18:29) Szerelmeim

II.

Ma ment el először a gyerek sétálni.

"... és azokat a Kis Virágokat, amiket nem a Fámák kertjében találsz, azokat is szeresd ugyanolyan szeretettel, mint az övéiket, a Kertjeikben! És bánj velük is ugyanúgy! Ígérd meg szépen!" Anya mondta ezt, amikor először jött haza egy vadvirággal a kezében. Büszkén mutatta, milyen gyönyörű - és nem értette, miért folynak a könnyek Anya arcán. Amikor pedig elmagyarázta Neki, mi a Kis Virág, és mit jelent Dulimanónak lenni, akkor szinte felháborodott a magyarázaton. Leginkább az elkésettségén. Hiszen elmondhatták volna neki még azelőtt, hogy első alkalommal hagyta el a barlangot, egyedül indulva sétálni! Pontosan úgy, ahogyan elmagyarázták a Fámákkal és a Reményekkel kapcsolatos fontos tudnivalókat. Nem is ment soha egy Remény közelébe se. Nem is kellett soha egyetlen Fámának sem panaszkodnia Anyának, amiért az ő neveletlen Dulimanója nem hallgatta meg a bölcsességeit, vagy pláne kinevetett volna egy tiszteletreméltó Fámát!

Miért kellett ezért egy Kis Virágnak meghalnia?! (Hiszen most már tudta: így hívják azt, amikor ő, vagy egy másik fiatal Dulimanó letépi és hazaviszi őket.) Ha elmondták volna a Szabályt, az a szépség még most is élhetne. Ő pedig odamenne hozzá, nézné, hallgatná, simogatná a szemével, aztán, ahogyan azt kell, lefeküdne mellé a fűbe, és aludna. Álmodna, egy virágosat.

Emlékezett rá, hogy napokig ezen gondolkodott akkoriban. És a legszörnyűbb az volt, amikor rájött, nem ő az első, akivel megtörtént mindez. Előtte Dulimanók tucatjaival esett meg ugyanez, ugyanígy. Miért?! Nem bíznak benne a szülei? Kicsinek, butuskának tartják? De ha egyszer elég nagy és értelmes már ahhoz, hogy megértse a Fámákról (meg a Kertjeikről...) és a Reményekről tartott előadást, akkor miért ne értené, mi a helyzet a Kis Virágokkal?

Ma ment el először a gyerek sétálni.

Büszke volt rá, hiszen okos, szép, és ami még mindezeknél is sokkalta fontosabb: Kedves! Egy igazi Dulimanó! - gondolta magában. És mégis, összeszorult a szíve, ha arra a pillanatra gondolt, amikor majd visszatér, és csillogó szemmel mutatja neki a Kis Virágot, amit séta közben letépett. Mert annyira szép volt, hogy úgy érezte, haza kell vinnie, meg kell mutatnia Anyának, Apának, a Testvéreinek.

Miért nem lehet ez másképpen? Talán a Fámákat kellene megkérdezni? Bizonyára elmondanának egy bölcs történetet, az Első Dulimanóról, aki megértette, hogy a Kis Virágok csak ott tudnak élni, ahol megszülettek. Ha meg egy Reménytől érdeklődne (bár beleborzongott még a gondolatba is, hogy egy Remény közelébe menjen), az nyilván kinevetné, butának tartaná, és olyasmit mondana, hogy csak egy Dulimanó lehet olyan ostoba, hogy elhisz mindent, amit a Fáma mond. És ők tényleg nem túl okosak, a Fámákhoz és Reményekhez képest. Még az is lehet, hogy elhinné: nem is bizonyos a halál. Hogy esetleg van más lehetőség is. És akkor maga is elveszne, hiszen "reménykedne"...


Ma ment el először a gyerek sétálni.

Ha hazaért, és ha túl lesznek mindenen, majd kézen fogja, és elviszi a Kis Virágok temetőjébe. Megmutatja neki a sok ezer száraz, fonnyadt virágot. Ők a mártírok, akik megtanították neked, nekem, és az összes Dulimanónak, hogy milyen szörnyű is az, amikor a Szépet birtokolni akarod. És ha nagyon szomorú lesz, majd mesél neki azokról a Kis Virágokról, akik mellett eddigi élete során aludt már. És a gyerek, az ő gyereke, van olyan okos, hogy meg fogja érteni: nagyon jól van minden a "reménykedés" nélkül is...

Címkék: remény dulimanó fáma Cortazar

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://smints.blog.hu/api/trackback/id/tr855122591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.