már tudom, mi a fájdalom, milyen a vak árok:
érzem, látom,
ahogyan két erős kéz kibontja pihe puha köntösödből meztelenségedet,
először még nevetsz,
aztán már csak az ismerős "istenem, jajjistenem"
és a nyögések, a remegés
és finom hasad hullámzása, ahogyan felrepít a szenvedély.
Itt állok, nézem a léghajótokat, béna élő-ballaszt vagyok,
közönyöd gyémánt kés,
ami elvágja a kötelet.
Repülsz, roskadok,
szárnyalsz, lapulok -
aztán mindent eláraszt a mandulaillatú méregfelhő.