/temetőbe menés helyett/
Mivel a temetők ott vannak, én meg itt, valamit ki kellett találnom. Ezt találtam ki: írok egy történetecskét, ismerős és ismeretlen Halottaimnak. Remélem, hogy amikor majd találkozunk - és mindkét fényképen látott Dédipapa kinevetgélte már magát azon a "bajusznak" csúfolt valamin, amit én az arcomon hordok - meghallgatják és megértik. Talán megsimogatják a fejemet is. Sőt, titokban azt is remélem, hogy egyikük elvisz egy ingyen körre az Angol Parkba, a hajóhintára, a másik pedig megengedi, hogy teljesen egyedül hajtsam a Szürkét, egészen a kocsmáig.
Halottak Napja
Dédimama korán kelt, begyújtott, aztán feltett egy cikóriakávét a sparheltra. Dédipapát ráér azután ébreszteni, ha kész a kávé, legalább vasárnaponként aludhat szegénykém, úgyis annyi baja van. A lovakkal is, meg a világgal is. Soká lesz még, mire eljutunk a végére - ha van vége egyáltalán. Ráadásul a gyerekek is itt vannak, meg az unokák, és hát az Ember sosem volt valami türelmes, azt meg kell hagyni.
Benézett a Nagyiék szobájába is, de a fiatalok még aludtak. Nagyapa néha úgy horkant megint, mint az Ugró, kint az istállóban - mosolygott a Dédi. Közben elkészült a kávé, levette a tűzről és odahúzott egy lábas tejet, aztán nekiállt kenyeret szelni. Barna kenyér volt: manapság ez a "menő". A Nagyiék nem szeretik, mert a háborúra emlékezteti őket. De Apa oda van érte. A múltkor is azt mondja: "De jó lesz, mikor Anya is megérkezik majd! Együtt fogunk tévézni, közben barna kenyér margarinnal, hozzá langyos kakaó, vagy Nescafé 3in1. Istenem, mennyire jó lesz!"
Dédi meg csak bólogatott, hogy bizony, bizony. Őneki is hiányzott a Dédipapa annak idején. Tévé meg Nescafé ugyan nem volt akkoriban, de attól még újra csak szép időket töltenek együtt a lócán ülve. Az Ember pipázik, vasárnaponként az újságot is elolvassa, szemüveg nélkül, néha hangosan is egy-egy érdekesebb részt. Ő meg kukoricát morzsol, babot, borsót pucol, mikor mi van. Keveset szólnak, de értik egymást így is. Mielőtt Dédipapa hazajött, emlékszik, volt olyan, hogy havonta kétszer is kiment a Születőbe, kereste a sírját a magáé felett. Aztán hazaballagott, sírdogált kicsit és várt tovább.
A reggeli finom illatára mindenki ébredezni, mocorogni kezdett. Dédimama mosolyogva köszöntötte a konyhába belépő Mária mamát, Embere öreganyját, aztán a köhécselő, csoszogó, de örökké mosolygós Szépaput, meg sorban a többieket. Vagy százan szorongtak már a konyhában, mégis mindenkinek jutott hely is, meg ennivaló is.
Micsoda hely ez! - álmélkodott a Dédimama, nem először, mióta hazajött. Odaát semmit se' gondol el az ember abból, ami itt várja, csak fél, meg szomorkodik naphosszat. Meg kérdezget, suttogva, mikor látogatóba jön, a Születő túlsó oldalára. Tercsi-tánti mesélte, hogy az Üknagymama naponta kijárt a Temetőbe, és amikor az Üknagypapa sírját igazgatta, halkan (hogy senki ne hallja meg és nehogy bolondnak nézzék), de azért állhatatosan érdeklődött az Emberétől. Hogy - azt mondja Tercsi-tánti - "Van ott rendes dohányod, te Feri?", meg "Nem legénykedsz nekem, ugyi? Jövök én is hamarosan, aztán jókat halljak rólad, Feri!"
A reggeli után a nők leszedték az asztalt, elmosogattak, elpakoltak. A férfiak bekötötték a lovakat, a fiatalabbak meg, mint a Nagyapa, Nagymama, vagy a sánta Balázs bácsi, addig szedtek virágokat, egész kazallal. Nekik még új volt az Ünnep, amikor évente egyszer mindannyian kimennek a Születőbe, virágokat tesznek a Kapukra és egész estig kint maradnak, hallgatni a többiek imádkozását és nézegetni a túloldalon a milliónyi mécses világát. És persze a fiatalok külön versenyeznek rajta, hogy ki hány mécsest ismer fel a sajátjai közül.
Halottak Napja... - merengett a Dédimama, amíg megkötötte álla alatt az ünnepi kendőjét - mennyire féltem még kislány koromban, mikor a Nagymamáék sírjához mentünk! Vetettem a kereszteket, hogy már Anyámnak kellett rám szólnia. Emlékszel, Mama? - fordult oda az Üknagymamához mosolyogva.
- Hát! - nevetett az öregasszony. - Lehet aztat elfelejteni, kislányom?! Mondja is mindenki itten, első naptul fogva, hogy ilyen rendes gyereke egynek sincs, mint énnekem vagy te!
Azzal egymásba karolt a két öreg, és a Régi Öregekkel döcögő szekerek nyomában, a Világ Minden Halottjával együtt, énekelve elindultak a Születő-Temető felé…
2010 november 1.
