HTML

írásblog

Írások - mindenféléről, ami a szerzőt valaha is foglalkoztatta. Részben szép- más részben ronda-irodalom, szubjektív naplótöredékek, eszmefuttatások és gondolatkísérletek váltakoznak véleménynyilvánításokkal és megjelent vagy megjelentetésre kész, befejezett írásokkal.

Friss topikok

  • anyacska7: Na ez tetszett. Az írás olyan ....szívvel írt. Tetszett.:) (2013.07.20. 18:47) Amolyan portréféleség
  • anyacska7: hihi, ez jó:)Lehet, hogy én is el kéne kezdjem borotválni? Azt a keveset ishihihi (2013.07.20. 18:33) Naplótöredék
  • anyacska7: szívfájitóan keserű. Egyszerre szép és mégse.Ez nem szépség. Ez valami megfoghatatlan. Sz (2013.07.20. 18:29) Szerelmeim


- És most kipróbálom ezt az új, abszolút négydimenziós cuccot!- gondolja magában mindenre elszántan az ember. Bedobja a zsetont, és már indul is a menet. Sikítozás, sírás, taps, gügyögés. Néz jobbra-balra, amíg egy csodálatos mell be nem tölti az egész látóterét. Eszik, alszik, beszélget az állatokkal, a tapéta mintáival és a titokzatos konyhai eszközökkel. És persze a barátaival, a Plüssökkel.

Aztán megnyúlik, vele nyúlik a nadrágja, szőrös lesz az arca, és mikor szólna, csak valami nyöszörgés meg vonítás jön ki a száján. Összegörbed, láthatatlannak próbál látszani, aztán mégis, dacosan rohan neki a nyitott tenyereknek. Végül persze újra csak egy csodálatos mell takarja el a kilátást minden másra.

Vannak furcsa, kellemetlen részek is: vicsorgó arcok, fájdalmas ütések, kórházak és temetők szürke képkockái keverednek az első korty tenger-ízzel és a forró szél szagával. Egyre többször fordulna más irányba, de a kontrollerek mintha nem működnének: újra és újra azon a gyártelepen találja magát, meg abban a hatalmas, nyomasztó üvegpalotában. Végül is érdekes…, és talán pont ettől olyan hiteles az egész! - vigasztalja magát.

Közben, mint egy hullámvasút, ami lassan a végére ér, elhalkul a környezet, néha már alig érti, amit mondanak neki az egyre ráncosabb arcú játékosok. Kezd fáradni is. Már végképpen elege van, mikor megszólal a játék végét jelző csengő. "Hála istennek!"

Kissé szédülve lép ki a szabadba. Lassul a pulzus. Megnyugodni látszik, és most jó ez a nagy csend.

De mégis! Annyira jó volt, annyira érdekes!
- Összeszedem magam, és befizetek még egy menetre - gondolja, és határozott léptekkel a pénztárbódé felé indul, beáll a többiek közé.

Már majdnem ő jönne, amikor egy nagy, szőrős és könyörtelen kar nyúl keresztbe előtte, és kipenderíti a sorból.
- Nem tud olvasni? - hallja a morcos hangot - vagy csak potyázni akarna, mi? Mikor tanulják már meg, hogy figyelünk?! Na, takarodjon innen!

Négykézláb áll, taknya a pofontól vérrel keveredve lóg az orrából. Mintha ilyen is lett volna már - jut eszébe egy pillanatra, szinte felvidámodik az emléktől. Aztán lassan felemeli a fejét, a ráncok megsűrűsödnek a szeme körül, ahogyan mereven néz és olvas:

ÉLET-MENET!
EGYSZERI ÉS MEGISMÉTELHETETLEN ÉLMÉNY,
NE HAGYJA KI ÖN SEM!

Címkék: élet allegória

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://smints.blog.hu/api/trackback/id/tr535566784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása